"Ez egy önző dolog, tudom, de az ember már csak olyan, hogy a szíve szentélyében őrzöttekről minél többet szeretne eltárolni. És most nem igazán a konkrét, lexikális ismeretekre gondolok, hanem a lelkületükre, mozdulataikra, mosolyukra, a figyelő vagy éppen elkalandozó tekintetükre, kézfogásukra, a hangjukra, amikor üdvözölnek bennünket, meg amikor elköszönnek, amikor felnevetnek beszélgetés közben. A való lényükre, amikor megérzik a személyes szeretetet, amely a tőlük kapott ajándék, a sok-sok öröm meghálálásának bátortalan kísérlete."
Ponntosan.
|
