„Miért, mi történt a koncert után?”
Álom… A koncert után mi még maradtunk. Elhatároztuk, hogy addig innen el nem megyünk, amíg be nem jutunk a "VIP" sátorba. Minél gyorsabban próbáltunk a nagyszínpad mögötti elkerített rész bejáratához férkőzni. Kb. 12-en gyűlhettünk össze. Vártunk-vártunk, áztunk… Ja, amúgy ekkor ismerkedtünk össze Jucussal és vele együtt éltük át ezt a csodát. A bibi csak az, hogy volt vagy 4-5 bejárata a nagyszínpadnak. Négyszer-ötször körbejártuk az egészet, kukucskáltunk a réseken, hátha meglátunk valakit. Persze mindegyiknél állt egy „szekuritis” bácsi, akik hol azzal kínoztak bennünket, hogy már elmentek Leviék, hol pedig azzal bíztattak, hogy talán még van esélyünk találkozni velük. (Az egyiktől még egy-egy sárgarózsát is kaptuk abból a csokorból, ami a színpadon volt. Azóta is ott lóg a polcomona a kék karszalaggal együtt. Arra a gyönyörű napra emlékeztet.) Bő két óra múlva megtörtént a csoda, egy angyali biztonságiőr megszánt minket és azt mondta, megkérdezi a művészurakat, hogy fogadnak-e bennünket. E szavakkal tért vissza hozzánk: „Renben van, bemehetünk. De semmi beszélgetés, aláíratjuk a dolgainkat és jövünk ki, nem zavarjuk a művészurakat.”
Juj, hogy mi milyen boldogok voltunk. Ötösével-hatosával beosztottuk egymást két csoportba. Lilike, Jucus és én a második szériában mentünk, bízva abban, hogy mivel mi vagyunk az utolsók, így talán hosszabb ideig bennt lehetünk… Meseszép félórát töltöttünk a sátorban.
„Semmi beszélgetés!” Persze…
|