Kedves Zé!
Azt írod, hogy
"Pótolhatatlan,hogy akkor nem lehettem ott azokon a koncerteken(még nem is éltem)".
Nekem már akkor fájt a szívem. Aztán az idő, ahogy mondják, meggyógyított.
De most megint felfokozott idegállapotba kerültem, és átérzem a hangulatodat. Sőt, most egy kissé hibáztatom is magamat, hogy nem tudatosan éltem meg a "realtime" adta lehetőségeket.
És ezt már Gábrosznak is mesélem. Igaz, hogy amikor a "Halló, itt Balaton"-nal Siófokon is rendszeresen megjelentek, én igyekeztem ott lenni az előadásokon, de többször is volt, hogy csak a Szabadtéri Színpad kerítése mellett ácsorogva hallgattam végig a műsorukat, mert nem tudtam elég korán beállni a pénztárhoz. A jegyek az árusítás első napján már elfogytak. Első napján  Sokan ott töltötték az éjszakát kempingszékeken. Én 6-kor álltam be a sorba, de akkor már több százan voltak előttem. A pénztár 10-kor nyitott. Végigálltam a sort, de nekem meg még százaknak már nem jutott jegy. A fél nézőtérre már félre voltak téve a jegyek az ismerősöknek, akiknek pedig sikerült, tízesesével vették. Amikor bejutottam, úgy "szerezték" nekem a jegyet. Ha az Illés játszott, a Szabadtéri körül a park is félig tele volt. A rendőrök felállították a szegélyköveken kuporgó gyerekeket, leparancsolták a környező fákról a leskelődőket, volt, akit még meg is suhintottak a gumibotjukkal, miközben kötelességtudattól duzzadó önérzettel sétálgattak közöttünk. És közben betöltötte a teret az Eljöttél... Arra konkrétan emlékszem, hogy ezt a számot a kerítésen kívül hallottam először élőben.
Én nem jutottam a fiúk közelébe, de sokszor megálltam nézelődni annál a háznál, ahol a szállásuk volt. Belenyugodtam, megelégedtem azzal, hogy egyáltalán láttam őket élő mivoltukban, mert a zenéjüket így is teljesen a magaménak érezhettem, hiszen nekem énekeltek...  
Ahol már aztán OTT KELLETT LENNEM: '90.-Népstadion, '92.-FMH (Illés Karácsony), '96.-BS, '2001.-Népstadion (Szuperkoncert), 2005.-Sziget.
Most, hogy másfél éve két tündér oldalvizén beeveztem az újjáéledt klubba, úgy érzem, hogy végül mindenért kárpótol a sors, még akkor is, ha egy nagy adag fájdalommal is jár. Ami Lajossal kapcsolatban vigaszt(?) jelent, hogy megadatott a személyes találkozás, az nagyon hiányzik Zoli esetében. Ez egy önző dolog, tudom, de az ember már csak olyan, hogy a szíve szentélyében őrzöttekről minél többet szeretne eltárolni. És most nem igazán a konkrét, lexikális ismeretekre gondolok, hanem a lelkületükre, mozdulataikra, mosolyukra, a figyelő vagy éppen elkalandozó tekintetükre, kézfogásukra, a hangjukra, amikor üdvözölnek bennünket, meg amikor elköszönnek, amikor felnevetnek beszélgetés közben. A való lényükre, amikor megérzik a személyes szeretetet, amely a tőlük kapott ajándék, a sok-sok öröm meghálálásának bátortalan kísérlete.
Köszönöm Nektek, cluBOSCHoknak, hogy ha kissé megkésve is, de megismerhettem azt a világot, ahova egykor vágytam!
Szép napot kívánok Mindenkinek!
|
