Színváltás: |
|
Jelbeszéd | Válasz erre (^) (>) (f) 2009.04.22 20:07:23 (Sze) 16762. |
Szép napot mindenkinek! BEAT RANDEVÚ címmel, négy zenekar ad koncertet 2009. június 12-én, pénteken a MOM-ban. A négy együttes: Echo, Liversing, Syconor, Nevada. A Nevada együttes a hatvanas évek közepén alakult, s a kor szokásainak megfelelően az aktuális külföldi slágereket játszotta. Az együttes vezetője 1967-től Kertész László, mellette sok neves zenész megfordult a zenekarban. Többek között Radics Béla (Atlantisz, Sakk-Matt, Tűzkerék, Taurus, Alligátor), Vörös István (Olympia, Hadirock, Prognózis), Fekete Gyula (ZG, Theatrum, Hungária), Döme Dezső (Tűzkerék, HBB). A sok felállás közül talán az 1975-ös volt a legsikeresebb: Kertész László (ének), Döme Dezső (dob), Döme László (orgona), Vörös István (gitár), Csolti István (basszus). A „Rockcirkusz” c. könyv (Zoltán János) szerint megfordultak a televízió „Egymillió fontos hangjegy” c. műsorában is, amire bevallom, nem emlékszem. Így aztán nem tudok a Nevada együttestől semmilyen felvételt. Hogy lemezük nem jelent meg, az 100%, rádiófelvételükről sem tudok. Ha a TV-ben szerepeltek, annak valahol kell, hogy nyoma legyen. Ha valaki tud erről, vagy valamilyen felvételükről, megköszönném, ha megírná. A Nevada együttest sajnos nem láttam anno, így kíváncsian várom a mostani koncertet. |
G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2009.04.22 19:16:33 (Sze) 16761. |
Megjelent a Rocklexikon 1. DVD. A sikeres M1-es TV-s produkció két epizódja található rajta, Benkő László és Szörényi Levente "életrajza". |
G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2009.04.22 19:11:56 (Sze) 16760. |
Mahó Andiék bejutottak a "Csináljuk a fesztivált" döntőjébe. Nagyon köszönik a szavazatokat. |
Phoenix (Szilvássy Gábor) | Válasz erre (^) (>) (f) 2009.04.22 15:18:49 (Sze) 16759. |
Sziasztok! Közeledik a péntek, a bulizni vágyóknak szeretnék némi információval szolgálni: a Phoenix Guitar Band pénteken (09.április 24-én) este 6 órától a Csónakház mulatóban lép fel (a helyszínről pontosabban: http://www.csonakhaz.hu )! Szeretettel várunk minden kedves barátot, ismerőst, ismeretlent, aki egy kellemes gitárzenével és néhány világslágerrel szeretne kikapcsolódni a heti nyüzsiből. |
G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2009.04.22 11:38:40 (Sze) 16758. |
A május 24. szegedi Bródy János, Mahó Andrea, Jávori Ferenc, Bódi László, Somló Tamás, FG-4 koncert plakátja a " Hírek"-ben. |
benzol | Válasz erre (^) (>) (f) 2009.04.22 11:24:10 (Sze) 16757. |
Meg tudom érteni. Egy koncert után nyilvánvalóan épp nem arra vágyik, hogy pár tucat sznobbal és helyi celebbel fényképezkedjen megállás nélkül | |
Előzmény: 16755, Lilike |
The Shades (Polgár Gyuri) | Válasz erre (^) (>) (f) 2009.04.22 11:22:06 (Sze) 16756. |
Sziasztok! Egyet értek veletek, csak is a kűzdőtér 2003-ban, amikor is Paul McCartney adott koncertet, nem volt kérdés hová szeretnék jegyet venni, és a siker sem maradt el, mert legelöl állhattam, és tomboltunk Pár éve még fotót is találtam erről a pillanatról a Sportaréna weblapján Ezzel kapcsolatban egy kérdés., nincs meg valakinek esetleg a 2003-as magyarországi McCartney koncert DVD-n? köszi! 06-30-310-8203 ezen elérhettek. Üdv: GYURI |
Lilike | Válasz erre (^) (>) (f) 2009.04.22 11:17:34 (Sze) 16755. |
Az 50.000-res ugye általában ilyen VIP jegy szokot lenni, meg szól az afterparty-ra is...amin szerintem a főszereplő ált. nem szokott résztvenni - mellesleg. | |
Előzmény: 16750, benzol |
benzol | Válasz erre (^) (>) (f) 2009.04.22 10:51:13 (Sze) 16754. |
Küzdőtér az egyetlen értelmes hely. Az ülőkéken meg szinte mindegy, hogy a legolcsóbb, hátsó karéjból nem látsz semmit, vagy pár tíz méterrel előrébbről, oldalról, jóval drágábban, és még a nyakad is elgémberedik a végére. | |
Előzmény: 16752, Zsofi |
benzol | Válasz erre (^) (>) (f) 2009.04.22 10:49:00 (Sze) 16753. |
Na, aztán az marhajó, amikor hátulról hallod/látod az egészet | |
Előzmény: 16751, erga |
Zsofi | Válasz erre (^) (>) (f) 2009.04.22 09:52:49 (Sze) 16752. |
Én valami középkategóriát lőnék be, a 9000-es biztos az 1-es villamos megállójába szól, 50.000-ért pedig közös fellépés is lehetséges. Általában a középkategória szokott legelőször elfogyni. Nem véletlen. |
|
Előzmény: 16750, benzol |
erga | Válasz erre (^) (>) (f) 2009.04.22 09:29:47 (Sze) 16751. |
Az a bekksztédzs. Szó szerint. | |
Előzmény: 16750, benzol |
benzol | Válasz erre (^) (>) (f) 2009.04.22 09:16:44 (Sze) 16750. |
50.000 A 9000-es jegy hova szól vajon? A metróállomásra? |
|
Előzmény: 16749, Zsofi |
Zsofi | Válasz erre (^) (>) (f) 2009.04.22 08:21:58 (Sze) 16749. |
A jegyárak 9000 és 50.000 Ft. között vannak. Én szerintem hamarosan megveszem a jegyet. |
|
Előzmény: 16746 |
G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2009.04.21 20:12:14 (K) 16748. |
LEONARD COHEN dalai címmel megjelent 2003-ban egy CD Magyarországon. Bródy János szövegfordításában szerepel a SUZANNE c. dal. Énekli: Koncz Zsuzsa. A stúdiózenészek között van Tolcsvay László és Anti Tamás. Előadók: Zorán, Döme Zsolt, Kispál és a borz, Hernádi Judit, Koncz Zsuzsa, Majsai Gábor, Zanzibar, Müller Péter Sziámi, Postásy Juli, Váczi Eszter, Kern András, Gallai Péter. Jó a lemez, érdemes lesz a budapesti koncertre is elmenni. |
Jelbeszéd | Válasz erre (^) (>) (f) 2009.04.21 17:29:46 (K) 16747. |
Szép napot mindenkinek! BEAT RANDEVÚ címmel, négy zenekar ad koncertet 2009. június 12-én, pénteken a MOM-ban. A négy együttes zenéje (Echo, Liversing, Syconor, Nevada) a hatvanas évek hangulatát fogja felidézni, akár az akkori fiataloknak, akár a mostaniaknak. Persze azt ne gondolja senki, hogy a négy együttes az eredeti felállásban fog játszani, hiszen ez több okból sem lehetséges. Sajnos, van aki már nem él, van aki beteg, van aki évek óta nem zenél, s van aki külföldön tartózkodik. És hát mindegyik zenekarban jóval több zenész megfordult, mint ahányan a színpadra férnének. Természetesen az alapító tagok mind a négy együttesben ott lesznek, és előadják a legnagyobb slágereket. És még egy-két meglepetésre is számíthat a közönség. A koncert előtt szeretnék egy kis ismertetőt írni mind a négy együttesről, és előre is elnézést kérek azoktól, akiknek ezzel már nem mondok újat. Viszont nagyon örülnék minden plusz információnak, adatnak. Holnap a Nevada együttessel kezdődik az ismertető. |
G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2009.04.21 12:57:18 (K) 16745. |
Most pénteken 18 órakor lesz a Rómaiparton a "duna parti" Csónakház étteremben a Phoenix Guitar Band (ex Echo) fellépése. Mindenkit nagy szeretettel várnak. |
Zsofi | Válasz erre (^) (>) (f) 2009.04.21 06:51:02 (K) 16744. |
LEONARD COHEN Hétfő, 31. Aug 2009, 19:30 Papp László Budapest Sportaréna Bár nem olcsó + az időpont sem a legjobb, én mindenképp mennék! |
G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2009.04.20 20:45:39 (H) 16743. |
Kedves Hírlevél Olvasó! Szeretnénk tájékoztatni, hogy a The Shades zenekar következő nyilvános koncertjének időpontja: 2009.04.25 Szombat Helyszín: Hársfa Étterem Cím: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 132.. Rendezvény: The Shades Koncert Kezdés: 22:00 Belépődíj: 1.500,-HUF (vacsorával 4.500,-HUF) Részletek a http://www.theshades.hu/naptar.php oldalon és a Sztár fM heti műsorában Mindenkit szeretettel várunk! Üdvözlettel, The Shades zenekar |
The Shades (Polgár Gyuri) | Válasz erre (^) (>) (f) 2009.04.20 11:49:11 (H) 16742. |
Szia Tibi! Köszönjük szépen. Remélem a Hársfa étterembe el tudtok majd jönni. Ott aztán annyit táncolhattok most szombaton, amennyit csak szeretnétek Jó munkát, és kellemes hetet! Üdv: Gyuri |
|
Előzmény: 16737, G.TIBI |
<< < 505 506 507 508 509 510 511 512 513 > >> |
|