Sziasztok!
Tegnap este a Bónyaiban jártunk Dobos Laci előadóestjén. Tibi megkért, hogy írjak pár szót a koncertről amolyan kedvcsináló gyanánt.
Maga a vendéglátóipari egység a kisebbek közé tartozik egyetlen termével s néhány szabadtéri asztalával. Általában kicsiny számú, ám értő közönség gyűlik össze; zömét Blackbirds-rajongók és kluBOSCHok alkotják. Ennek köszönhetően már azelőtt családias hangulat alakul ki, hogy megkezdődne az előadás.
Laci egy szál akusztikus gitáron játszik a terem sarkában (azon a Takamine-n, ami mindenkinek ismerős lehet az FG-4 és Blackbirds koncertekről). A körülményeknek abszolút megfelelő, mérsékelt erősítést kap a hangszer és Laci hangja, amitől mindenki közel érzi magához a muzsikát anélkül, hogy meg lenne fosztva a kommunikáció lehetőségétől.
A műsor jelentős részben a Beatles, valamint Lennon és McCartney szólórepertoárjából állt elő, természetesen olyan darabokból, amik egyemberes felállásban is jól működnek. Emellett főként Fonográf-nóták hangzottak el, szintén az akusztikus karakterűek közül válogatva. Remélem, senkinek nem kell részletesen ecsetelnem, hogy Laci milyen magas színvonalon játszik és énekel, ezért inkább arra koncentrálnék, hogy érzékeltessem: milyen különleges élmény ezt ilyen környezetben hallani.
Ahogy ott ülünk, egy-két méterre a muzsikustól, némileg nosztalgikus érzések rohannak meg; egy olyan kor emléke száll a levegőben, mikor még mindennaposnak számított, hogy összegyűltünk egy-egy közös éneklésre gitárral, mert nemcsak szerettük a jó zenét, de tudtuk: az igazi közösségi élményt, az élő zene varázsát semmiféle más szórakozás nem pótolhatja. Ezt a hangulatot idézi meg ez az előadás. Egyetlen ember, egyetlen gitárral; olyan, szinte intim közelségben, ahol már nemcsak a fülünkkel, de a testünkkel is érezzük a hangszer rezdüléseit. Mindehhez pedig valami csendes derű társul: Laci "színpadi" kisugárzása, amitől a hallgatónak még a lírai dalok közben is mosolygós kedve kerekedik.
Természetes, hogy ebben a miliőben teljes fényükben csilloghatnak az olyan nóták, mint a Blackbird, a Here, There and Everywhere vagy a Girl, ám az igazi különlegességet azok a dalok adják, amik elvileg NEM működnek ilyen körülmények között. Mondom: elvileg, mert Laci tehetségét dicséri, hogy a Live and Let Die és az Edison Magyarországon "átirata" bizony tökéletesen működött, kísérve a közönség derültségétől, hiszen a legtöbben tudták, hány hangszer és szólam helyett kell most egy gitárnak és egy hangnak helytállnia.
Egy szó, mint száz: remekül éreztük magunkat, és igazi zenei élménnyel gazdagodtunk ezen az estén. Laci ebben a rendkívül nehéz stand-alone műfajban kiváló teljesítménnyel és dalválasztással nyűgözött le minket, s mindenkinek, aki ezt olvassa, csak javasolni tudom, hogy havonta egyszer látogasson el a Bónyaiba, és személyesen is tapasztalja meg az élő gitármuzsika varázsát.
|
