Nem teljesen csak hozzáállás kérdése. Mondom, nekünk természetes, hogy voltak, sőt vannak még keményfedeles, kalászoscímeres személyik is. Én pl. 85-ben kaptam az elsőt, ma is az van még, 2010-ig érvényes. Namármost egy ilyet, amit néhány évvel ezelőttig ki sem vihettél az országból, odaadsz mondjuk egy svéd határőrnek, az azt fogja hinni, hogy viccelsz vele és valami emlékkönyvet adtál oda neki, hogy írjon bele valami szívhezszólót. De legalábbis elkezdi keresni, hogy honnan bizonyosodhatna meg annak valódi mivoltáról. És nem fog ilyen jeleket találni, merthogy nincsenek. Amikor ezek az okmányok készültek, még nem állt ott a technika, hogy egyszerűen lehessen őket másolni. Ma már jóval egyszerűbb. Ezért van aztán az, hogy nem tanácsos ilyen régi személyikkel megpróbálni az utazást, mert bár elvileg el kellene fogadniuk, de nem azért mert ez egy személyi, hanem azért, mert ezzel tudod igazolni a személyazonosságodat. Tehát, inkább azt mondom, hogy ezeket már itthon sem lenne szabad elfogadni, mert amire kitalálták, arra már alkalmatlanok. Én is le fogom cserélni még a lejárat előtt, már alig látni hátul az uccsó érvényesítéskor írtakat, mert a ragacsfólia alatt valahogy elmosódott a tinta.
|