"de az én reszortom csak a kókuszgolyó volt"
Az is finom volt, sőt. 
"de hacsak nem technóról és acid-house mittoménmiről akartok társalogni, nem hiszem, hogy bárkinek is nagy kifogása lenn ellene"
Dehogy-dehogy, de másról van szó. Nevezetesen arról, hogy ha épp időm és kedvem is van zenét hallgatni, akkor olyat teszek be, amelyben valódi, komolyabb zenei értékeket vélek felfedezni. És természetesen az ilyesmit nem is fülhallgatón hallgatom, hanem arra alkalmas rendszeren. Gyorsan hozzáteszem: ez egyáltalán nem nagyképűség, egyszerűen csak arról van szó, hogy vannak zenekarok, akik komolyan gondolják, amit csinálnak, és számukra az önkifejezés alkalmas eszköze a komoly zenei tartalom megalkotása - és ahhoz, hogy ezt a tartalmat valóban képesek legyünk felismerni, nem mindegy, milyen eszközön hallgatjuk őket.
Ummagumma a nickválasztásával minden bizonnyal azt szeretné kifejezni, hogy számára a Pink Floyd nem a Wish you were here-nél kezdődik (igaz, Umma?  ), hanem annál jóval komolyabb zenei és egyéb (pl. pszichedelikus) értékeket tartalmazó daloknál – amivel nagyon egyet tudok érteni. Rám amúgy is jellemző, hogy nem a slágereket szeretem, meg úgy általában: amit a többség szeret, azt én jellemzően nem. Szeretek saját utakat bejárni, mert azok jóval érdekesebbek - és ez a zenében ugyanúgy igaz, mint bárhol máshol: nem szeretem a mai legújabb, trendi autókat, nem szeretem a Mónika show-t, nem iszok RedBullt és nem hordok menő napszemcsit; ezekkel együtt nem igazán szeretem a slágerzenéket (az Illés pl. nyomós okkal kivétel), nem szeretem az egyszerűen és könnyen befogadható dolgokat. No és akkor visszakanyarodva oda, ahonnan indultunk: Ummával azért tudnék remekül elbeszélgetni a zenéről, mert ő is pontosan tudja, hogy mennyi értékről maradt volna le, ha a zenehallgatás során elriasztja a metál keménysége, az énekesek hörgése, stb., és félek, Számotokra pl. egy ilyen beszélgetés eléggé unalmas lenne, egyszerűen azért, mert a zenehallgatás sokkal emberibb oldalát szeretitek: úgy sejtem, érzelmeket kiváltó, szerethető, dúdolható, okos zenéket szerettek. Csak úgy, mint én. Csak én vagyok olyan elmebeteg és kíváncsi, hogy túlmentem a határon, ameddig az átlagos szem ellát, és körülnéztem, kik laknak a progresszív rock világában. Először visszataszító volt, amit láttam (hallottam). Aztán nagyon megszerettem. Dióhéjban ennyi.
Szóval nem arról van szó, hogy attól félek, hogy bárkinek is kifogása lenne ez ellen, egyszerűen csak azt hiszem, annak, aki nem foglalkozott ezzel, annak mindez dögunalmas. Rosszul gondolom? 
|
Dehogyis, nem erről van szó. Jellembéli dologról: a kíváncsiságom általában erősebb, mint az érzelmeim, és ez zenei téren abban nyilvánul meg, hogy ha egy zene nem tetsző érzelmeket vált ki belőlem, de felfedezek benne valami érdekeset, valami pluszt, valami zseniálisat, akkor a kíváncsiság győz: addig hallgatom, míg meg nem szeretem; ilyenkor az érzelmeket tudatosan háttérbe szorítom.