|
Színváltás:
|
|
Válassz topicot:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| << 1 >> |
Színváltás: |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Lilluka | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.04 12:28:06 (V) 7809. |
| Nagyon szép levél. | |
| Előzmény: 7800, G.TIBI | |
| G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.02.04 11:48:46 (V) 7800. |
| Kaptam e-mailben egy levelet, melyet most megosztok veletek. Osztálytársam volt a középiskolában Horváth Lajos, azóta már Bertha Bulcsú díjas író. Illés-sel kapcsolatos közös sztorink megtalálható az Archívum Kincsesláda „1969 rovott múlt” elnevezés alatt. Horváth Lajos: Miért hagytuk, hogy így legyen? Napihír: Illés Lajos is itt hagyott bennünket Amikor én még kissrác voltam, Rockandroll Rézi és Sárika néha furcsa hangulatban az utcán dúdolta a kéglidalt. Aztán felnőttem, és én is az utcán csatangoltam, kerülve a rendőröket, mert ha ők nem is, én tudtam, hogy az ész a fontos, nem a haj. Hát persze, hogy a lányokat lestem, pedig fájt minden csók. Ők könnyedén susogták fülembe: ne gondold, hogy tied a világ! Aztán szétszéledtek. Volt lány, ki feketében járt, volt a hajnali lány, volt különös lány, még bolond lány is akadt. Az egyik. K. Kata, elkurvult, a másik Földvár felé vette útját, de nem szállt be a mellette fékező kocsiba, a Kárpátiék lánya pedig meg sem állt Amerikáig, a Szabadság földjéig. Nekünk, az itthon maradottaknak is jutott Szabadság: „Szőke Anni” és „ Little Richárd.” „Sárga rózsa” és „Egy lány sétál a domboldalon.” De mindig belemartak Szabadságunkba: „… elvitték a barátomat”… „fölzúgott a völgy, a hegy…” És mégis konokul mentünk az utcán. Egy lámpavasnak támaszkodva láttuk, hogy áll a ház, ahol semmi sem változik, ahol áll az idő. Aztán otthagytuk a lámpavasat, mert nem akartunk állni, ha futnak a percek, nem akartunk állni, mikor fordult a Föld. Undorral mentünk el a Ház előtt tornyosuló Szemétdomb mellett, de nem szóltunk, mert a fejünkhöz vágták volna ( a kopaszra nyírás mellett ), hogy a Tisztaság az ellenség szava. Nem szóltunk, csak egymáshoz, Jelbeszéddel. Tudtuk, hogy minket csak az ért, ki jól megfigyel. Pedig szívesen beszéltünk volna, mert azt is tudtuk, hogy a szó veszélyes fegyver. És a fegyvertelen Kugliktól kellett rettegnünk. De azt is tudtuk, hogy eljő minden idő, mikor nekünk is lesz Istenünk: a kenyerünk és vérünk, s végre szabadon kell, hogy éljünk… Aztán… aztán… Azt ígérted, édesanyám, fényes, víg napokat élek. Hej, de olyan a világ, egyre szomorúbbat élek… Miért hagytuk, hogy így legyen? Az Isten mellett legyen a helyed, drága Lajos! Könnyen megtalálod, Pásztory Zoli már ott ül mellette… |
|
| << 1 >> |