Színváltás: |
|
Linkbeszúrás a fórumba - segítség |
Fórum - Illés Klub - Humor | |
Az Utolsó Európai | Válasz erre (^) (>) (f) 2008.09.04 09:49:04 (Csü) 1030. |
Most egy Illyés Gyula meserészlet következik, a mesét reggel kérték a gyerekek a kocsiban, s miközben hallgattam, ellenállhatatlan ihlet szállt meg: kitaláltam, hogyan kellene befejezni a mesét. Jelentősen rövidítem, hogy ne kelljen túl sokat olvasni; a lényeg tehát, hogy: Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Ez a király olyan hatalmas volt, hogy ha eltüsszentette magát, az egész ország népségének rá kellett mondani: "Adj isten egészségére!" Minden ember mondta, csak a csillagszemű juhász nem akarta soha mondani. Megtudta ezt a király, nagyon megharagudott, maga elé hívatta a juhászt. Elmegy a juhász, megáll a király előtt. A király pedig trónusán ült, és igen hatalmas volt no meg rettenetesen mérges. De akármilyen hatalmas volt, akármilyen mérges volt a király, a csillagszemű juhász mégsem félt tőle. - Mondd mindjárt: adj isten egészségére! - rivallt rá a király. - Adj isten egészségemre! - szólt vissza a juhász. - Nekem, nekem, nekem! Te korhely, te betyár! - Nekem, nekem, nekem! Felséges úr! - felelt amaz. - De nékem, énnékem - ordított a király, és mérgesen verte a mellét. - Nékem hát, persze hogy énnékem! - mondta megint a juhász, és szelíden verte hozzá a mellét. Már akkor a király nem tudta, mit tegyen mérgében. Beleszólt a hopmester: - Azt mondd, te, tüstént azt mondd: "Adj isten egészségére", mert ha nem mondod, halál fia vagy! - Nem mondom én addig, míg a királykisasszonyt nekem nem adják! - felelte a juhász. A király erre azt parancsolta mérgében, hogy vessék a juhászt tüstént a fehér medve tömlöcébe! El is vitték a darabontok, és bevetették a juhászt a fehér medve tömlöcébe. A medvének akkor már hat napja nem adtak enni, hogy annál dühösebb legyen. Mikor az ajtót betették, mindjárt megrohanta a juhászt, hogy széttépje és felfalja. De mikor a csillagszemét meglátta, úgy megijedt, hogy majdnem magát falta be. Reggel jön a hopmester, megnézi a juhász csontjait. Hát látja, hogy annak semmi baja. Felvezette a királyhoz. Az rettenetesen megharagudott, és azt kérdezte: - Na, most közel voltál a halálhoz! Mondod-e már, adj isten egészségemre? De a juhász csak azt mondta: - Nem félek én tíz haláltól sem! Csak akkor mondom, ha a királykisasszonyt nekem adják feleségül! - Eredj hát tíz halálba! És a király megparancsolta, hogy vessék a juhászt az óriás sündisznók tömlöcébe! Be is vetették a darabontok. Amint a disznók nekirohantak, hogy felfalják, a juhász kivett szűre ujjából egy kis furulyát. Elkezdett rajta furulyázni. Erre a disznók visszahökkentek, és egymásba kapaszkodva táncba ugrottak. A juhász csak nevetett, de úgy nevetett, hogy még reggel is, mikor a hopmester jött megnézni, maradt-e valami a csontjaiból, könnyek futottak az arcán a nagy kacagástól. Látta a király, hogy semmi módon el nem pusztíthatja a juhászt. Megparancsolta tehát, hogy fogjanak be a királyi hintóba. Akkor maga mellé ültette a juhászt, és elhajtatott az ezüsterdőbe. Ott így szólt hozzá: - Látod ezt az ezüsterdőt? Ha azt mondod: adj isten egészségemre, neked adom. A juhász csak elhűlt, de azért mégis így felelt: - Nem mondom én addig, míg a királykisasszonyt nekem nem adják feleségül. A király elszomorodott. Odább hajtatott. Elértek az aranyvárhoz. Ott ezt mondta: - Látod ezt az aranyvárat? Ezt is neked adom, az ezüsterdőt is, csak mondd azt nekem: adj isten egészségére. A juhász csak ámult-bámult, mégis ezt mondta: - Nem, nem mondom addig, míg a királykisasszonyt nekem nem adják feleségül. Erre a király nagy búnak eresztette a fejét. Odább hajtatott a gyémánttóig. Ott azt mondja: - Látod ezt a gyémánttavat? Még ezt is neked adom, ezüsterdőt, aranyvárat, gyémánttavat, mind-mind neked adom, csak azt mondd nekem: adj isten egészségére. Már akkor a juhásznak be kellett hunynia a csillagszemét, hogy ne lásson, de mégiscsak azt felelte: - Nem, nem, nem, nem mondom addig, míg a királykisasszonyt nekem nem adják feleségül. A király látta, hogy nem boldogul vele, megadta magát és felsóhajtott: - No, nem bánom, akkor ne mondd. |
<< 1 >> |
|